Kezdjük levessel –
friss tengeri saláta
Szuidzendzsiből
Hogy mi mindenről lehet haikut írni! Erről az opuszról ( amely egyébként Macuo Basó, a leghíresebb japán haiku-költő műve! – no, írt ennél jobbakat is...) Karinthy vitriolos szatírája jut az ember eszébe a kínai vers egekbe magasztalt egyszerűségéről (Így irtok ti). A másik nagy távol-keleti kultúra hasonló irodalmi produktuma a haiku és változatai (pl. tanka, vaka). Megtévesztően egyszerű, rövid forma, a sorok szótagszáma 5-7-5 (vaka, tanka: 5-7-5-7-7); további részletekért tessék felütni a Wikit...
Nos, úgy tűnik, bárki képes haikut írni, csak még nem próbálta, vagy nincs tudatában ezen képességének:
Fűzfapoéta
Is tud haikut írni.
Csak ki kell bírni...
Nos, aki e sorokat pötyögteti most a billentyűzeten, nekiveselkedett – anno dacumál – hogy ő is csinál majd ilye(neke)t. Így kezdődött:
Alkotás varázsa:
Semmi nem jut eszembe
Három órája...
(Alkotás anatómiája I.)
A Wikiben azt is olvashatjuk, hogy a japán haiku lefordíthatatlan. Jó néhányan fordítottak mégis magyarra (meg gondolom, sok más nyelvre) is, pl. Kosztolányi, aki fütyült a formahűségre, úgyhogy haiku-fordításai inkább átköltések. Jelen sorok írójának mérhetetlen elbizakodottságát mi sem mutatja jobban, hogy megpróbálkozott „formahű" fordítással – egyetlen esetben (szerencsére:)), mivel maga is megfordult a versben említett Szado japán szigeten, íme:
Az eredeti japán – magyaros átírásban:
Araumija!
Szadoni jokotau
Amanogava.
(Macuo Baso)
És áttéve:
Háborgó habok
múltával kigyúlt Szado
fölött a Tejút.
Aztán még arra is vetemedett, hogy valami definíció-félét adjon a haikuról (több nyelven is, hogy lássák...):
Sóhaj dalodban
Nippon lelke a vizek
s az ég közt remeg.
It is just a sigh,
for a whole world's compassion
and for Nippon's heart.
Rien qu'un soupir
où l'âme de Nippon plane
entre mer et ciel.
(A haiku)
És akkor álljon itt pár példa:
Itt állt egy nagy fa.
Aztán kivágták: rönkje
vádlón mered az égre.
(Egy fa emlékére)
Derék házőrző!
Gazdád szeme ha villan,
bőszebben csaholsz.
(Egy kutyára)
Égszínkék szemek
láthatárán a kvarc idő
éle megsebez.
(Szemek)
Repkényes vágyak
farsangi hintójába
felszáll hét kaszás.
(Farsang)
Azúrkéklő ég,
s haragzöld lomb határán
vonaglik a nyár.
(Nyár)
Hársak illata
beborítja napnyugta
arany bíborát.
A lila ákác
s a kána megbabonáz
ezen az őszön.
Bágyadt alkonyi
fény szitál méla tájra,
levél se rezzen.
Az Izsó utcán
összeborult lombok közt
haldoklik a nyár.
Egek leánya:
büszke szépséged felhők
mögé elrejted.
(Aconcagua)
Hegyeket gyalul
síkra sziklaroppantó
gigászi erő.
(Perito Moreno)
További axióma, hogy a haikuban nincs helye a személyes vonatkozásoknak, nem a költő lelkéről érzeleg, hanem a természet nagyszerűségéről, kozmikus élményekről ad számot. No hát, ezt a szabályt egyre kevésbé sikerült betartani.
Hatvan ősz és nyár,
tavasz is pár, de immár
a Tél közelít.
(A hatvanadikra I.)
Ez az arany ősz
andalíthat, ámde tudd:
hulló haladék csak,
haldokló levél.
(A hatvanadikra II.)
Hónaljad hava.
Lépted ezüstsusogás.
Kalligráfia.
(Hódolat)
Hév és víz hava.
Keblek oh! Bikinik, nap-
olaj illata.
(Profán nyár)
Egy, a japán kultúrából túlképzett ismerősöm, miután tudomást szerzett róla, hogy verseket firkálok, nekem szegezte a kérdést: te miket is írsz? Valami harakirit?. Haikut – mondtam. No, és mi a különbség? – kérdezte ártatlan képpel.
Haiku és harakiri.
A különbség nem sok, ennyi:
Haikura harakirit
Könnyedén el tudsz követni.
Fordítva? Hm... horror sztori.
(Sorrend)
Nos, haikuból is megárt a sok. Akárcsak a sósmogyoróból, vagy a pattogóból (magyarul: popcorn). Úgyhogy most egyelőre becsukjuk ezt a fejezetet – akár Miki a Mókavárat. De ha esetleg tetszett, jöhet még több – és nemcsak haikuból...(folyt. köv.)